vasárnap, július 05, 2020

Az elmúlt napok időjárása

eléggé összevissza volt. Hol esett az eső, hol ömlött, máskor meg tombolt a szélvihar és közben szépen sütött a nap. Ma ez utóbbi verzió volt, bár a napsütés az csak inkább délután volt jellemző. 

Délelőtt leszakadt az egyik szárító kötelem, illetve mindjárt kettő. Ugye van a póznára felfűzött felső zsinór és volt alatta még egy másik ami úgy fej magasságban volt kifeszítve. Az egyik fele a póznán, a másik fele pedig a ház falára erősített erősen szú járta deszkához csavarozva. Na, ez a deszka meg a csavarok adták meg magukat és a tomboló szélben ott viaskodhattam a nedves ruhával, a kötelekkel....
Hát, nem volt vicces, viszont a ruha nem lett koszos, annak ellenére, hogy megjárta a követ. Így a délelőtt egy részét azzal töltöttük, hogy próbáltuk valahogy visszaigazgatni azt a szerencsétlen deszkát, a szárítókötelet. Az igazi megoldás az lett volna, ha van egy használható deszka darabunk, ami nincs. Így most a felső kötél úgy ahogy rögzítve van, de a lenti némi gondolkodás után ismét megadta magát, annyira tönkre van rágva a szúk által a fa, hogy a csavarok csak úgy potyogtak ki belőle. 

Tegnap pedig sikerült egy igazán csinos kenyérkét sütnöm. Olyan kövér lett, hogy alig fért el az edényben. Kell majd nézzek egy nagyobbat. A kenyérből ma reggelre alig marad. Inkább mondanám, hogy elfogyott. 


a mai még tartja magát

Nagyon élvezem. Miáéknak is szoktam sütni, ha időm engedi. Többféle keveréket szoktam csinálni, most, hogy már lehet többféle lisztet  is kapni. Használok fehér vagy teljes kiőrlésű tönköly lisztet, burgonya pelyhet, fehér/félbarna kenyér lisztet. Igazából nem tudom, hogy minek felel meg, mert itt nincsenek azok a számozások, amiket Magyarországon használtunk. Szerintem a kenyérliszt az a BL 80-asnak felel meg, de az meg egészen fehér liszt, csak egy kicsit magasabb a sikér tartalma mint a finom liszté. És mindenki boldog. 



Nincsenek megjegyzések: