kedd, február 11, 2020

Azért mert nem írtam,

még nem ültünk tétlenül. 
A karácsonyi vacsora 24.-én volt, az itteni szokásokkal ellentétben, de esélyünk sem volt 25.-én bármi ilyesmit is csinálni. Az előző posztban említettek miatt egész nap dolgoztam, aztán másnap is, igaz akkor csak fél napot, de már nem is emlékszem, melyik felét. 

Az azóta eltelt időben is tartott ez a dolgozási stílus, aztán most a múlt héten itthon voltunk egy hetet. Itt is kerengenek mindenféle vírusok, amiket több kevesebb sikerrel kikerülünk, vagy sem. 

Az elmúlt napokban Ciara forgatta fel az időjárást, bár őszintén szólva úgy tűnik, mi szerencsésen megúsztuk. Azon kívül, hogy a szokásosnál erősebben fújt a szél és időnként jeges eső esett, mást nem nagyon vettünk észre. Hacsak azt nem, hogy a fürdőszobánk az ilyenkor szokásosnál még hidegebb volt, tegnap kifejezetten fáztam fürdéskor. Az ablak illesztése, vagy ki tudja milye nem jó és süvít befele a szél, ami most olyan egy fokosnak tűnik, annak ellenére, hogy 7-9 fok van. 

Mia januárban otthagyta a college-ot, azt mondta, hogy nem látja értelmét annak, amit ott csinálnak. Rajzolni, festeni és egyéb hasonlókat szinte egyáltalán nem csináltak, különböző témakörökben kellett kutatásokat végezniük és ezekről összeállításokat készíteni. Ebből a tipusú dologból viszont annyit, hogy gebedtek bele. Azt mondja, hogy szeretne összeállítani egy portfóliót és elmenni úgymond inasnak egy tetováló művészhez. És aztán itt kinőni magát. Mivel jobb ötletünk nekünk sem volt, az iskola sem ajánlott neki semmi egyebet, így ennél a tervnél maradtunk. 

Domival voltam egyetemi nyílt napon itt Swansea-ban, hát majd az eredményei alapján dől el, hogy hová veszik fel. Több szempontból jobb lenne, ha ide, ha nem akkor még nem is tudom, hogy hová menne. 


Nincsenek megjegyzések: