Hétfőn voltunk Dominikkal a fogorvosnál. Ő is be volt rezelve, hogy mi lesz most vele, de nagyon sok mindent most hirtelen nem csinált az orvos, csak a szokásos állapotfelmérést. Legközelebb majd november végén megyünk vissza, hogy néhány fogán barázdazárást csináljanak, úgy mint anno Lilinek és Mayának. Benire nem emlékszem, hogy lett volna ilyene.
Amúgy meg dagadt a szívem, hogy milyen szépen eltársalgott az orvossal.
A tegnapi délután pedig eléggé pörgősre sikerült. Én reggeltől dolgoztam kettőig aztán háromra volt időpontunk abban a bankban, ahol a múltkorában még mindenféléket kértek tőlünk. A mindenfélék időközben megjöttek, illetve csak egy-egy mindkét gyereknek. De most valami másik fiókvezető lehetett benn a bankban, mert most megint valami másik irományt akartak hogy kérjünk a College-tól, ráadásul olyat, amiről a College-nak semmi tudomása sincsen. Nevezetesen, hogy igazolják Beni volt magyarországi lakcímét. Tették ezt annak ellenére, hogy eléjük tettem a lakcímkártyát, mit hivatalos okiratot. Aztán végül addig gyúrtuk egymást, hogy a srác felhívott valakit a központban és ott azt mondták neki, hogy kénytelen lesz megelégedni azzal a levéllel, ami van. Most már csak az a kérdés, hogy a bank is megelégszik-e vele tényleg és lesz-e bankszámlájuk végre-valahára? Akkor kezdtem elveszteni a türelmemet, mikor arra a kérdésemre, hogy miért is kellene a College-nak olyat igazolnia, amiről sose látott egyetlen iratot sem, sőt, soha meg se kérdezte, az ügyintéző azt kérdezte, hogy mire ez a nagy sietség. Itt akkor kifejtettük neki, hogy már néhány hónapja szórakozunk ezzel a történettel és már itt is másodjára vagyunk itt, nem ezzel szeretnénk tölteni a hátralevő életünket. Ekkor kezdett el telefonálgatni.
Aztán már ment minden mint a karikacsapás. Az előző egy órás vajúdás után fél óra alatt megnyitotta mindkét gyerek számláját. Legalábbis reméljük.
Utána az eredeti terveknek megfelelően visszavittük Maya cipőjét, amit a múlt héten vettünk neki. Apjuk ki volt borulva, hogy ki fogja törni benne a nyakát, de szerencsére eddig nem jutottunk el. Maya egyszer elment benne, de valahogy kijárt a sarka a cipőből. Azóta, mióta eltört a lába, arra különösen érzékeny, hogy nehogy megint ilyesmi történhessen. Azt mondja, az annyira fájt, hogy soha többet nem akar ilyet. Ebben az esetben ő maga mondta, hogy vigyük vissza a cipőt. Lett helyette másik, ami egyáltalán nem látszik balesetveszélyesnek de tetszik neki.
Utána még átszaladtunk a Primarkba, hogy két könnyű dzsekit vegyünk a lányoknak ilyen átmeneti időre, mert nagykabátjuk már van. Viszont van, hogy egy pulcsi nem elég, de a kabát meg sok. Maya szerintem emiatt is betegeskedett, betegeskedik, mert nem öltözött fel eléggé.
Aztán hazarohantunk, hogy átmehessünk még a Tescoba, pótolni a papírzsebkendő állományunkat. Az elmúlt 2,5 hétben nagyjából 15 doboz papírzsebkendő fogyott el, de annyira, hogy tegnap reggel lett megkezdve az utolsó doboz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése