Fekete péntek

Pénteken viszonylag korán már itthon voltam, szép idő volt, nyitva minden. Reggel láttam Sanyit elmenni biciklivel itthonról, de hazajönni nem láttam, őszintén, nem is figyeltem nagyon. Valahogy nem sokkal 10 után szaladt lefelé az egyik ismerőse, aki itt dologozott a műhelyben, hogy mondjam azonnal a címünket, mert Sanyi összeesett és mentő kell neki. Mondtam neki, aztán szaladtam fel, de igazán sok okos nem jutott eszembe. Sanyi ott feküdt a műhelypadlón és látszott, hogy nics magánál, de én többet őszintén nem érzékeltem. Annyira sokkolt a dolog, hogy semmi okos nem jutott eszembe, így leszaladtam a kapuhoz, hogy legalább a mentő könnyebben megtaláljon bennünket. Aztán megjött a mentő és kb. 45 percet dolgoztak azért, hogy egyáltalán el tudják szállítani Sanyit. Ez idő alatt volt minden, a sofőr szívmasszázst adott neki, a doki már úgy találta, hogy leállt a szíve és nem is lehetett tudni, hogy pontosan mikor. Próbálták újraéleszteni, lélegeztetni, összeszedni. Nagyon nehezen ment.

Közben én hívtam a fiúkat, ők hívták Marikát. Gergő és Marika még azelőtt hazaértek, hogy a mentő elindult volna Sanyival a kórházba.

Előbb idevitték a Szent Imrébe, aztán onnan szinte azonnal tovább a Városmajorba. Ott aztán még nem sokkal később továbbküldték a néhány utcával odább levő nem tudom milyen telephelyükre, MR-re és CT-re, aztán vissza a Kardiológiára. Ott az intenzívre, ahol elkezdték altatni és hűteni. Aztán vasárnap visszamelegíteni. Hétfőre ez mind megvolt, de még mindig nem ébreszetették fel, csak kedden visszahozták a Szent Imrébe. Ezzel mondjuk nem is lett volna baj, ha szólnak valakinek erről, de nem. Marika délután úgy ment be a Kardiológiára, hogy nem tudta, hogy Sanyi már nincs ott. Csodálom, hogy nem esett ott helyben össze. Aztán persze kérték sűrűn az elnézéseket, hogy hirtelen jött a mentő, stb.

Azóta még mindig itt van, a kórházba, még nem ébresztették fel, többször volt azóta valami rángógörcse, amit görcsoldókkal próbáltak elmulasztani. Estére talán okosabbak leszünk.