péntek, október 12, 2007

Lili otthon

Szombaton mentünk Liliért, de szerencsére csak ide a "szomszédba" Pestre, az egyik kórházba. A hó még akkor is tartotta magát. A gyerekorvosnő azt mondta, hogy azért piros a baba popsija, mert sokat evett és hasmenése volt ettől. Én pedig, mikor hazavittük, egész egyszerűen meg tudtam állapítani, hogy szájpenésze van és ebből adódóan az egész feneke tiszta gomba. Ennek megfelelően el is kezdtük kezelni, és ezt a doktorbácsink hétfőn teljesen egyetértően jóváhagyta. Nem értem , hogy miért kellett füllentenie a doktornőnek.
Érdekes volt, amikor Lilit hazahoztuk, akkor Beni teljesen kiborult. Szerencsére nem tartott sokáig nála ez az állapot, de aznap hirtelen belázasodott. Az egyik ok ugye az volt, hogy már nincs egyedül, a másik pedig az volt, hogy órákig tartott, mire azt a régebbi tipusú kombi gyerekágyat összeszereltük. Valahonnan kaptuk és nem is láttuk azelőtt, hogy hogy néz ki, így eléggé nehezen ment az összeszerelés.
Az volt a nagy meglepetés, hogy Lili annyira kicsi volt, hogy a kilós vekni nagyobbnak tűnt nála. A lábacskája bezzeg akkora volt, hogy az 56-os ruhácska lábrészét teljesen kitöltötte, de a többi csak úgy lobogott rajta. 

Nincsenek megjegyzések: