talán valami változást hozott az, hogy az ügynökségnél elkezdett dolgozni egy fiatal lány, akinek csak a karbantartási dolgokkal kell foglalkoznia, még ha csak egy héten 3 nap is.
Ezen a héten, csütörtökön jönnek kicserélni a kádat és leszedni a csempéket, és valami mást rakni helyette. Mintha valami műanyag paneleket emlegettek volna. Majd meglátjuk.
Jelentkezett egy tetőfedő is, bár ő nem volt annyira lelkes, hogy idejött volna megnézni, hogy pontosan mitől ázik be a ház, most már 2 helyen is. Az egyik ugye évek óta a fürdőszoba, a másik pedig újabban Lili szobája, ott viszont becsöpög a víz. A fürdő az csak folyamatosan nedves, ott a 2 réteg gipszkarton úgyahogy felfogja még a vizet, nem csöpög.
Volt a héten egy ablakos is, hát majd meglátjuk, hogy ő csinál-e valamit, vagy csak idejött hümmögni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése