kedd, június 11, 2019

Május közepén

Miával voltunk el, mikor már a parkolóházba való beálláskor gyanús hangok jöttek a kocsiból és furcsa szaga is volt.Leginkább égett szagra emlékeztetett. Semmi jelzést nem adott, hogy baja lenne, csak nyilvánvaló volt, hogy valami mégis csak van.
Elintéztük a dolgunkat és szerencsére nem a város túlsó felén voltunk, úgyhogy rögtön a szerelő felé vettük az irányt. 
Az első kérdés az volt, hogy nem jelzett-e az akkumulátor pirosa, de nem. Viszont a hang és a szag alapján szinte rögtön mondta, hogy a generátort kell cserélni. Óriási szerencsém volt, gyakorlatilag aznap este kész volt a kocsi, hazafelé jövetben felvettem az utcáról a pótkulccsal és másnap reggel mentem fizetni. 

Nincsenek megjegyzések: