Valamelyik nap az egyik kolléganőm volt egészen kiborulva, mert a 16 éves lánya nem bírt hazamenni az iskolából. Azt nem követtem pontosan, hogy a gyerek miért is maradt le az első buszról, de a második, ami jött, egyszerűen nem állt meg, mert a lányka nem tudta, hogy inteni kell neki, hogy ő fel akarna szállni. A buszsofőrnek meg eszibe sem jutott, hogy esetleg valaki olyan tapasztalatlan a First buszaival kapcsolatban, hogy nem int, mikor néha még akkor sem állnak meg, ha intesz nekik. Szegény anya bőgött a telefon egyik oldalán tehetetlenségében, a másik végén gondolom a gyerek. Aztán valahogy nagy nehezen hazakevergett a kislány, de elgondolkodtam rajta, hogy milyen szerencse, hogy ugyan kényszerből járunk busszal, de legalább hasonló bajok viszonylag ritkán érnek bennünket.
Bár ami azt illeti, Csücskömnek sem egyszerű a hazajutása, ő is minden nap megküzd azért, hogy valahogy hazakeveredjen. Pénteken vagy 10 embert hagyott ott a NAT nevezetű társaság busza, látszólag minden ok nélkül. Integettek is neki, tele sem volt, de ha tele is van, már szinte csak a végállomás lett volna, csak felvehette volna őket. A 6:15-ös munkavégzés után este nyolcra talán hazaér a mostani shiftje miatt. Úgy néz ki, hogy 2 hetet el kell töltsön az új helyen, aztán tudják talán majd visszavenni a régire.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése