Az új iskola 1.

Szeptemberben így az új iskolában kezdtük el az évet, mostanra úgy látszik, hogy nem kell bánkódjunk a váltás miatt. Persze nem ment itt sem minden teljesen zökkenőmentesen, de ez tán nem is elvárható. 

Az egyik, ami nagyon tetszett, hogy nem rángattak be bennünket külön évnyitóra, hanem szeptember 1-én reggel 3/4 8-ra mentünk és kb. 20 perc volt az évnyitó műsorral, himnusszal, mindennel együtt. Az elsősök kaptak ajándékot is, aminek persze nagyon örültek. Szerencsére nem csak édességet, hanem abból a legkevesebbet. Kapott Domi egy türelemjátékot is és egy szép pólót is, amit azóta is hord. Ez persze mindjárt megalapozta az évkezdést.  

Kinek könnyebben, kinek nehezebben, kinek egyáltalán nem ment a beilleszkedés. Menjünk sorban. 

Dominik ugye váltott mindenképpen, oviból suliba. A beszoktatás is nagyon klassz volt. Egészen addig, amíg nem volt nagyon hideg, reggelente az iskola udvaron volt a gyülekező és onnan mentek be az osztályokba a gyerekek. Eleinte az elsősöket a tanítónénijük várta, tán 1 hónapig, utána pedig az ügyeletes tanár segítségével sorbarendeződtek és önállóan mentek fel az osztályba.  Mondom,hogy fel, de ez csak Domira igaz, az ő osztályuk a tetőtérben van, klímával, minden jóval. Napközben itt csak a 2 első osztály van, délután van csak társaságuk, a harmadikosok itt, ezen a szinten vannak napköziben. 

Szerencsére, Domi egész jól vette az akadályokat, inkább az volt vele a gond, hogy türelmetlen volt a társaival, nem bírta kivárni, míg ők kinyögték a jó választ. Matekból vág az esze és az volt az első hónap után a legnagyobb sikere, hogy bekerült az emelt szintű matekcsoportba. Az olvasás kicsit nehezen megy neki, mert nem is nagyon akarja gyakorolni és az írást is hajlamos lett volna odavágni, de azzal nagyon jól meg lehetett fogni, hogy csak akkor maradhat az emelt szintű csoportban, ha szépen ír. Ráadásul nagyon megnehezíti a saját dolgát is, mert nem csak balkezes, de még a tetejében nem is szabályosan fogja a ceruzát. Én is balkezes vagyok, de még én se tudom így fogni a ceruzát. Minden másban, ami készség tárgy és nem kell hozzá írni, rajzolni, az jól megy neki. 

Ősszel volt grundbirkózó bajnokság, ahová úgy ment el, hogy még a kerületi versenyre is továbbjutott a 22 kg súlyával. Kitalálta, hogy megy focizni, azután, hogy beírattam néptáncra. Oda persze nem nagyon akart menni, de végülis jár. Jövőre tervezem, hogy szolfézsra beíratom a zeneiskolába, mert keresztanyám, Iza, aki csellót tanít már vagy 40 éve, azt mondta, hogy érdemes lesz vele foglalkozni, mert nagyon jó a hallása.