Úgy 3 hete volt itt egy fiatal pár, hogy megnézzék a házat, talán pont akkor amikor vasárnap egymás után ketten voltak itt. Ők végül visszajöttek egy szakemberrel, aztán ajánlatot tettek a házra, amit először nem fogadtunk el, mert azt gondotuk, hogy van még lehetőségünk esetleg egy kicsit jobb árat kérni, kivárni.( A gyerekek ki voltak akadva, hogy miért nem mentünk bele.) Aztán kiderült, úgy 2 órával később, hogy Nénje nem tud, nem akar várni tovább arra a pénzre, amivel tartozunk neki. Szerencsére attól a kezdeti ponttól sikerült eltávolodni, hogy február 28-ra kellene visszafizessünk mindent, az utolsó fillérig. Így aztán hétfőn reggel felhívtam az ingatlanügynököt, Dórit, hogy mégiscsak el kellene adjuk, ha áll még az ajánlat.
Szerencsére nem gondolták meg magukat, és készek voltak újra leülni. Aztán ezen a héten aláírtuk az előszerződést, amit néhány meglepetés előzött meg.
Ha eddig nem tudtuk, hogy miért nem adtuk el a házat, akkor most már tudjuk. Mikor el kezdtük az építkezést, felvettük a szocpolt, amit akkor lehetett. Ezzel egyidőben rákerült a tulajdoni lapra az elidegenítési tilalom. Csak az maradt le a sok információból, hogy a lejárata a 10 éves tilalomnak nem a felvétel dátuma, hanem a végleges használatbavételi engedély jogerőre emelkedésének a dátuma. És ez csak most lesz március 23-án. Így aztán azok a dátumok, amelyeket a vételi szándék aláírásakor lefektettünk, rögtön csúsztak másfél-két hónapot.
Viszont most már biztosan lehet pakolászni, selejtezni, haladni.
Zsókáék is nekiláttak lakást keresni. Furcsa lesz nagyon nélkülük, főleg Zsóka nélkül. Olyan pótanya volt a gyerekeknek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése