Voltam ma

 az orvosnál. Szerencsére elégedett volt a vérnyomásommal is, azokkal a mért adatokkal is, amiket önállóan vittem neki és időközben megérkezett a vérvétel eredménye is, azzal is boldog volt. Mindezek ellenére azt mondta, hogy csak maradjak meg a napi egy tablettánál abból a vérnyomáscsökkentőből és remélhetően hasonló incidens nem lesz többet. 

Ami még lemaradt az előző postból, az az, hogy Domi egy hónapja dolgozik talán. Sajna nem a szakmájában egyenlőre, de legalább van valami jövedelme, annyira nem is rossz. Itt dolgozik a szomszédban az újonan nyílt McDonald's-ban. 

Nem sokkal

Domi diplomaosztója után egyik nap Lili úgy jött haza a munkából, hogy előtte behívták az irodába és annak ellenére, hogy addig mindenki azt mondta neki, hogy ne aggódjon, mindent jól csinál, minden rendben van, egy kisebb listát soroltak fel neki, hogy mi mindet kellene javítson, változtasson. Meg volt nagyon lepődve, de persze, mondta, hogy igen, megcsinálja. Aztán néhány nappal később még jobban meglepődött,  mikor először ment megint ezután a találkozó után. Néhány órát ledolgoztattak vele, aztán behívták az irodába és felmondtak neki. Ugye gond nélkül megtehették, hiszen próbaidős volt még mindig. Zokogva jött ki a boltból, mi pont úton voltunk hazafelé így fel tudtuk venni. Ő már talán lassan feldolgozta, nekem még most is nehezemre esik írni is róla. Nagyon méltánytalannak tartom, hogy egyik nap megkérik, hogy javítson dolgokon, aztán esélyt sem adnak rá...Azért eltelt jó néhány hét, mire magához tért valamennyire, de munkája még nincs egyenlőre, talán hamarosan...

Mayáéknál is zajlott az élet. Szeptember legelején az egyik kollégája valahogy meglökte, miközben forró curry volt a kezében és ráömlött a másik kezére, úgyhogy hetekig nem tudott dolgozni, mert leégett a bőr a kézfeje egy részéről. Aztán ez még meg sem gyógyult, mikor egyik vasárnap hazafele úton megcsúsztak a vizen és egy falba rohantak. A kocsi mint kiderült később, totálkáros lett, úgyhogy Mayának át kellett tennie a fogorvost egy hónappal későbbre, mert még mindig idejár fogorvoshoz. Egyáltalán nem egyszerű bejutni egy fogorvoshoz, ha nem privát betegként mész, viszont akkor sokszorosát kell kifizetni a költségeknek. 

Most a múlt héten meg amiatt volt megint a sürgősségin, mert az egyik macskájukba belebújt a kisördög és megharapta a kezét, de el sem akarta engedni, csak nagyon nehezen. 

Aztán a múlt héten nálunk is beütött a ménkű. Lilivel mentem volna az orvoshoz aztán bevásárolni, amikor a mellettünk levő főúton nem láttam a piros lámpát a napsugárzástól, sőt még az is kiesett az eszemből, hogy keresnem kellene azt egyáltalán, mivel csak a busz jön rajta ki nagy ritkán, ezért általában zöld. Nem akarom a buszvezetőt hibáztatni, mert nyilvánvalóan neki volt elsőbbsége, de el lehetett volna kerülni az ütközést, ha meggyőződik róla, hogy tényleg megkapja-e az elsőbbségét. Hát, nem, ez nem történt meg és még én is a fékre léptem ijedtemben, nem a gázra, pedig akkor nem ütközünk egyáltalán. A kocsinak az utolsó ablaka tört ki és az ablak alatt behorpadt a karosszéria. 

Jó hideg reggel volt (december 1.), szegény utasok biztos szídták a nénikémet is, de senki nem sérült meg, olyan kis sebességgel történt az egész. Amíg papíroztunk, Lili lemondta az időpontomat az orvosnál, aztán inkább már csak mentünk haza. Itthon letakarítottam az üveget amennyire lehetett és leragasztottuk egy fekete zsák darabjával meg jó sok ragasztószalaggal a lukat. Szerencsére az autó egyébként működik, nem sérült a tank sem. 

Este bejelentettük a biztosítónak, aki közölte, hogy 3 évet elvesztettünk a bónuszunkból és egyébként is olyan öreg a kocsi, hogy csináltassuk meg az önrészből. Hát, azt majd a jövő héten meglátjuk, hogy mennyibe fog fájni a javítás. Ezen a héten semmi időm nem volt rá.

Aztán rákövetkező hétfőn este egyszer csak elkezdett dőlni  a vér az orromból minden előjel nélkül és nem akart elállni egyáltalán, semmilyen praktikára sem. Mikor már egy órája vérzett, elmentünk a kórházba a sürgősségire. Szegény Gyurinak volt extra vezetési tapasztalat, de sikerült gond nélkül megugrani. 

Relative hamar sorrakerültem, kb 40 perc múlva. Addigra állt el az orrvérzésem pont. A triage nővér arra jutott, hogy a vérnyomásom ugrott meg, de az nagyon, majdnem 200 volt. Aztán még 6 óra múlva is ott ültünk és egyre súlyosabb eseteket hoztak. Mivel előtte én reggel 5:20-kor keltem, megkértem, hogy hadd menjek haza és megígérem, hogy reggel az orvosnál kezdek. Úgy is lett, kedden reggel ott kezdtem, az orvos felírt valami nagyon enyhe vérnyomáscsökkentőt, hogy már aznap vegyek be belőle. El akart volna küldeni mindjárt vérvételre is, de kértem, hogy hadd menjek máskor, mert kivagyok az éjszakai nem alvástól. 

Így aztán csütörtökön munka után mentem vérvételre és majd most kedd reggel kell visszamennem az orvoshoz. 

Tulajdonképpen óriási szerencsém volt több alkalommal is. Ugye lehetett volna rosszabbul is kijönni ebből az ütközésből és a vérnyomás probléma is sülhetett volna el rosszabbul. 

Most meg már készülődünk a karácsonyra lassacskán....

Tegnap leszedtem 2 darab paradicsompaprikát, amik végül a nyár közepe-vége óta itt benn voltak, még talán 1-2 lesz. Abban bízok, hogy lesz így belőle pár magom jövőre.

Július végén volt

 Dominik diplomaosztó ünnepsége. Ami csak azért volt kicsit furcsa, mert az ég egy kerek világon semmit nem adtak át nekik. Csak felolvasták mindenkinek a nevét szépen sorban, végigmentek a színpadon, biccentettek valamelyik egyetemi vezetőnek és lementek. Mindehhez kellett bérelni egy talárt és ésszerűbbnek tűnt bérelni egy öltönyt is, mint venni egyet. (Ma, augusztus 14-én érkezett meg a papír formába öntött diploma, ezt sem túlozták el, egy darab, kicsit vastagabb papírra nyomtatva, amúgy jól néz ki)

Mondani sem kell talán, hogy dagadt a keblünk. 

Az elmúlt napokban

 azt is mondhatnám, hogy enyhe telünk van... Ma reggel pont bebizonyosodott, hogy nem a naptárnak öltözünk. A pulcsi mellé elővettem a télen hordott sálamat is, mert annyira fázott a nyakam a szélben. 

Ehhez képest, szél most is van, de a hőmérséklet jóval melegebb, a reggeli 12-ről felment 21-22-re és gyönyörűen süt a nap. 

A patiszonok viccesen csinálják a dolgukat, illetve inkább azt mondanám, hogy nem csinálják. Ontják a virágokat, de nem marad meg egy sem, hogy kis patiszonok nőljenek, hanem lepotyognak. Most végül arra jutottam, hogy a maradék néhány magot még beledugdostam a ládákba, hipp-hopp ki is nőtt néhány és abban reménykedek, hogy ezekkel már talán lesz belőle valami. Úgy rémlik, mintha lenne valami olyasmi, hogy az egyik mag fiú, a másik meg lány kellene legyen, de úgy néz ki, hogy valamelyik túltengett mindkét tasakban, amit még februárban ültettem. 

Most már

 minden kétséget kizáróan nyár van. Annyira, hogy hetek óta nem esett eső, ami lássuk be, szokatlan. Két nappal ezelőtt volt valami kis eső, de igazából jelentéktelennek mondanám, a növényeket ugyanúgy kellett szinte locsolni. Sőt, tegnap volt a napja, hogy átmentem a szomszéd néni hortenziáit is meglocsolni, mert már inkább haldokolni látszottak a vízhiánytól. 

Lilivel volt egy néhány hónapig tartó eléggé rémisztő krízis, ami igazából nem is most kezdődött, csak most ért a csúcspontra és dőlt ki a liszt. 

Azt ugye már tudtuk, hogy Lili eléggé szorongós, ennek a jelei a pandemic alatt jobban felerősödtek, de még mindig nem volt számomra sem és számára sem nyilvánvaló, hogy ezt egyedül sem ő, sem együtt mi nem fogjuk megoldani. Aztán történt, hogy elvállalt egy munkát, ami sem a körülményeket nézve, sem a fizetést nézve nem neki való, de eltelt néhány nap munkával, mire ez teljesen egyértelművé vált volna. Akkor már én mondtam neki, hogy hagyja ott, mert ebből jól nem jöhetünk ki sehogy sem. Egy férfinek is sok lett volna, nemhogy neki és még mélységesen alul volt fizetve is. Azt megint nem lehetett tudni, hogy vajon ha kitart, mindennek ellenére, bejelentik-e. Nagyon nem úgy tűnt. 

Szóval 4 nap után hazajött és már addig is sirdogált, na, de aztán itt végleg eltört a mécses és már megállíthatatlanul szinte csak sírt, hogy ő már semmire sem jó. Amúgy meg az állandó szorongás miatt elég sok minden okozott neki problémát, néha még az is, hogy eljöjjön velem bárhová, vagy fel kellene hívjon valakit. De aztán valamelyik nap már annyira kivolt a nem evés, nem alvás, nem ivás, folyamatos sírás, zihálás, levegő után kapkodás miatt, hogy a vérnyomása is már a csillagokban volt. És ami a legrosszabb mindenáron meg akart halni, hogy ő így ilyen rossz állapotban nem bír élni, hogy semmit sem tud csinálni. Szerencsére még annyira nem ment ezzel a dologgal messzire, de én azt nem is szívesen vártam volna meg. Valahol végül eljött a pont, amikor azt mondta, hogy menjünk orvoshoz, mielőtt ez még rosszabb lesz. 

Hát, azért lett még rosszabb is, de akkor már volt valami remény,  hogy lesz jobb is. Ami gyógyszereket kapott, elkezdtek használni, lassan és ami a nagy áttörést hozta, hogy kapott egy szinte azonnal ható pirulát, ami a szorongás fizikai tüneteit nagyon lecsökkentette, szinte nullára. 

Még a nagy kiborulás előtt több helyre is jelentkezett, és azok néhányan kezdtek visszaírogatni. Na, azért ne tessék tömegekre gondolni... Az egyik a helyi Tesco volt, ahol volt is interjún, de aztán valami számítástechnikai probléma miatt, amit a Tesco nem nagyon akart megoldani, nem jutott előbbre, hogy ki tudja tölteni azokat a dolgokat, amiket kértek, úgyhogy abból semmi nem lett. 

Viszont, itt a közelben nemsokára nyílik egy Aldi, és oda végül felvették, bár voltak itt is kisebb-nagyobb krízisek. Szerencsére volt annyira empatikus az interjúztató főnök, hogy elfogadta, hogy Lili semmilyen ajánlást nem tud bemutatni a körülmények miatt, legfőképp, hogy ez az első munkahelye. 

Az interjúra kétszer módosíttatuk az időpontot, mert elég messzire kellett volna mennie busszal, kb 1-1,5 óra lett volna az út és akkor éppen jó meleg volt, én meg a rákövetkező héten szabira mentem és könnyedén el tudtam vinni. Persze ezek mind okot adtak az aggódásra, hogy jaj, mi lesz ekkor, jaj mi lesz akkor, úgyhogy szerencse volt, hogy már a gyógyszerek itthon voltak, hogy le lehetett vele nyugtatni, hogy minden megoldódik, csak csillapodjon le. 

Az interjú után volt még egy forduló, amire nem nagyon tudtuk, hogy mi lesz, végül kiderült, hogy egy óra próbamunkára kellett odamennie, de akkor már ide egy közelebbi Aldiba, ahová eddig is jártunk vásárolni rendszeresen. Ezen is megfelelt, és már június 6.-án dolgozott is. Gondolom, most a próbaidejét tölti, de ezt nem nagyon sikerült kisütnöm. Itt ahol most van, betanul és ha elkészül az új bolt, akkor már ide a szomszédba fog menni dolgozni, kb 10 percre itthonról.

Azt hiszem, talán szombaton volt

 az első tavaszinak nevezhető nap. Egész addig minden nap ment a fűtés, hol többet, hol kevesebbet és ami nagyon szokatlan volt, ezen a télen szinte végig hosszú nadrágban dolgoztam, ami eddig nem nagyon fordult elő. Most lesz az első hét, hogy váltok a 3/4-es leggingsre. 

A növényeket azért annyira nem rázta meg a hideg, a nárcisz is és a camelia is szépen kinyíltak, az orgona most kezd virágozni. 

Vetettem Dominikkal a városban patiszon magokat még február eljén, egész jól kikeltek és azokat ma ültettem ki. 

Már nagyon muszáj volt, elkezdtek sárgulni, de annyira hideg volt, hogy nem akartam még kitenni. 1-1,5 hete még volt olyan reggel, hogy vakartuk a jeget a kocsiról. Meglátjuk, mi lesz belőlük. 

Volt itthon még néhány évvel ezelőttről pritamin paprika mag, na hát azt aztán hiába próbáltam palántázni, meg sem mozdultak, úgyhogy most rendeltem magokat Magyarországról, hátha hamarabb ideérnek, mint ahogy ígérték, június 7. körülre. 

A folytatás folytatása...

 Mivel a helyi szerelő műhely nem nagyon tud mit kezdeni az elekromos hibákkal, így amikor másnap visszamentem a kocsiért akkor a kihívott autómentő telephelyére vitték az autót, de ott sem tudtak vele mit kezdeni, így hazaszállították. Aztán az itthoni válságtanácskozás eredményeképpen kértem a rákövetkező hétfőre időpontot a Vauxhall szervízben, Llanelli-ben, ahol is azt mondták, hogy rendben van, hozzam, de leghamarabb csak csütörtökön tudnak hozzányúlni. Így megrendeltem a szállítást, ami szerencsére benne van az éves autómentős szerződésünkben is, úgyhogy az legalább nem került pénzbe. Viszont utána minden más igen....Az csak, hogy a márkaszervízbe bevigyék, rögtön kb 120 font, mert csinálnak egy állapotfelmérést is. Aztán csütörtökön hívtak, hogy tulajdonképpen kész van az autó, azaz mégsem. Kiszárították a biztosíték dobozt, tehát menetkész, működik is, de a dobozfedelet vagy megvárom, hogy beszerezzék, vagy saját felelősségre elhozom és visszamegyek amikor megvan a dobozfedél, ami lehet 3 nap de akár 3 hét is, mert nincs az országban egy sem. Inkább értementem, mert annak hirtelen kicsi volt az esélye, hogy essen az eső, viszont nagyon kényelmetlen, időigényes és drága busszal munkábajárni, főképp, hogy itt a korareggeli és késő délutáni órákban nem is annyira van busz, pláne ha nem is jön, mert valamiért kimarad. Szerencsére rákövetkező hét elején már szóltak is, hogy mehetek... Repültem... 

Azóta talán azt is el lehet mondani, hogy a tesztüzem sikerült. A múlt héten még havazott, a nemzetközi Zoltán nap alkalmából először és valószínűleg utoljára ezen a télen, de azóta meg szinte minden nap esik az eső, nem is kevés. Eddig még nem ázott be az autó, le kell kopogjam...